Választ is adott: elmenekül, bojkottálja a munkát, és lapít mint az a bizonyos a fűben.
Az országgyűlési képviselő elmondta, tapasztalták már ezt, hisze ugyanezt csinálták Dunaújvárosban, helyben. Szerinte azonban most szintet léptek.
Nem túlzás azt állítani, hogy a kémkedési ügyük az elmúlt évek legnagyobb politikai botránya. A kormány egy izraeli kémszoftver segítségével ellenzéki politikusokat, újságírókat és gazdasági szereplőket hallgatott le
- írta, majd hozzátette, ha ezt egy afrikai, közel-keleti diktatúrából hallanánk, akkor legyintenénk, de ez Magyarországon történt.
Egy olyan országban, ahol sokan, nagyon sokat tettek azért, hogy ilyen komcsi módszereket ne alkalmazzanak megint.
A Fidesz meg mit csinál? Egyszerűen nem mennek el, bojkottálják az ügyet kivizsgálni kívánó bizottság munkáját, hogy az ne legyen érvényes.
Megpróbálják következmények nélkül megúszni, de ezt csak akkor tehetik, ha hagyjuk. Hát, ne hagyjuk.
2022-ben nemet mondhatunk a Fidesznek. Nemet annak a sok mocsoknak, bűnnek, amit elkövettek és folyamatosan elkövetnek. Egy jobb Magyarországért, egy boldogabb és biztosabb jövőért.
Mit tesz a Fidesz, ha lebukik? Elmenekül, bojkottálja a munkát, és lapít mint az a bizonyos a fűben. Tapasztaltuk mi már...
Posted by Kálló Gergely on Monday, July 19, 2021
Vakcinamutyi: Orbán kínai kommunistáknak játszotta át a dunaújvárosiak 258 millió forintját
Orbánnak egyértelműen fontosabb a Kínai Kommunista Párt, mint a dunaújvárosi emberek jóléte. Miért tömi Kínát pénzzel, amikor arra itt van szükség?
A telefonjukat nyomgatták a fideszesek, amikor ki kellett volna állni Dunaújváros mellett
Ez ilyen egyszerű és nem több: a különleges gazdasági övezet terve Dr. Molnár Krisztián és Dorkota Lajos agyszüleménye volt.
Lehull a lepel: a különleges gazdasági övezet milliárdos bukás Dunaújvárosnak
Számtalan információ elhangzott már a különleges gazdasági övezet kapcsán, ezeknek persze nagy részük mind csak mellébeszélés.