Egy több mint 2 éve nem használt épületet kellett rendbe tenni pár nap leforgása alatt úgy, hogy a Katasztrófavédelem által majd idehozott 50 ember befogadására képes legyen. - írja Kálló Gergely a Facebookon.
A képviselőjelölt ezt írta posztjában:
Az állam segít? Dunaújváros biztosan. Felkészültünk a háború elől menekülők fogadására. Tegnap helyszínbejárást tartottunk Mezei Zsolt és Barta Endre alpolgármester urakkal a Széchenyi Kollégiumban. Egy több mint 2 éve nem használt épületet kellett rendbe tenni pár nap leforgása alatt úgy, hogy a Katasztrófavédelem által majd idehozott 50 ember befogadására képes legyen. A dunaújvárosi önkormányzat – összefogva helyi vállalkozókkal és civilekkel – vállalta a befogadással és az ellátással kapcsolatos feladatokat, azonban itt felmerült egy nagy probléma, ami nemcsak minket érint, hanem más, segítséget nyújtó önkormányzatokat is. Válsághelyzetekben többnyire tudni lehet, hogy meddig tart, milyen időtávra kell berendezkedni. Most azonban fogalma sincs senkinek, hogy a háborús helyzet meddig fog tartani. Egy idő után arra lehet számítani, hogy fogyni fognak az adományok, megcsappannak a tartalékok, ezért az állami szerepvállalás elengedhetetlen lesz. Egyelőre azonban ezzel kapcsolatban csak politikai posztokat kaptunk ("Felkészültünk a menekültek ellátására" / "Magyarország segít" - Orbán Viktor), azonban semmilyen pénzügyi támogatást, vagy legalább annak garantálását, hogy az igazolt költések kifizetésre kerülnek utólag, nem kaptak az önkormányzatok. Baj van, segíteni kell, ez vitán felüli, hiszen elképzelni sem tudjuk azt, hogy mit éreznek, mit élnek át a Kárpátaljáról érkező testvéreink. De a terheket közösen viselve kell megtennünk mindent azért, hogy senki ne szenvedjen hiányt semmiben. Erről holnap a Parlamentben is beszélni fogok.