Sokkal többe került Mészáros biznisze a magyar embereknek, mint azt bárki hitte

Sokkal többe került Mészáros biznisze a magyar embereknek, mint azt bárki hitte

Több, mint négyszer annyi adófizetői pénz ment el Mészáros "Stróman" Lőrinc veszteséges erőművének megvásárlására, mint amennyit eddig bevallottak. Még erősebbé vált a gyanú, hogy az ügylettel tiltott állami támogatás valósult meg.

Folytatja Tóth Bertalan, az MSZP elnöke a Mátra Erőmű adásvételének teljes nyilvánosságra hozatalát, miután adatigényléssel kikérte az iratokat az Villamos Művektől.

A korábbi részekből:

Legelsőként azt leplezte le, hogy a vámpírkormány feje, Orbán nagy nyilvánosság előtt hazudott az adásvétel időpontjáról.

Majd azt mutatta be, hogy Matolcsy "Számmisztikus" György a tőzsdei felügyelet elnökeként hunyt szemet egy csúnya hiba felett. Az adásvételi szándéknyilatkozat ugyanis formailag hibás volt.

És ami most jön:

Népszava most arról ír a Tóth Bertalan által kikért iratok alapján, hogy

az eddig bevallott 17,44 milliárd Ft helyett akár több mint 75 milliárd forintunkba is fájhatott, hogy az állami MVM Mészáros Lőrincéktől megvette a Mátrai Erőművet. 

A vételáron felül ugyanis még kifizettek Mészáros magántőkealapjának 4,9 milliárd forint tagi hitelt. De kellett még 26,4 milliárd forint tőkeemelés is. És még egyszer 26,4 milliárd forint áthidaló hitelkeret is, hogy az erőmű működőképes maradjon. 

Az utóbbi két összeg nem része a vételárnak. Az MVM vezetése azonban szorosan összekapcsolta a pénz igénylését az adásvétellel, mondván másképpen nem lehet működtetni a céget.

Egyre tisztábban látszik: a Mátrai Erőmű megvásárlásával kapcsolatos titkolózás és ködösítés oka, hogy az Orbán-kormány a magyar állam számára előnytelen üzletet kötött

- közölte az ügy kapcsán a Népszava megkeresésére Tóth Bertalan.

Mészáros Lőrinc érdekeltségei több tízmilliárd forintnyi közpénzért cserébe megszabadultak a veszteséges erőmű terheitől és kockázataitól. Ez is mutatja, hogy a fideszes "nemzeti tőkéseknek" csak a könnyen hazavihető pénz kell, de a vagyonnal járó felelősség nem. Mészáros Lőrinc az Orbán-kormány támogatásával így könnyen nézhet új területek, új befektetések után - ahogyan láthatjuk, akár a Balaton környékén -, miközben a Mátrai Erőmű összes terhe az adófizetőkre hárul.
Ez így nagyon nincs rendben. A most megismert dokumentumok alapján még erősebbé vált a gyanú, hogy az ügylettel tiltott állami támogatás valósult meg, előnyben részesítve Mészáros érdekeltségét. Ezzel az MSZP nem ért egyet, ezért meg fogja tenni a szükséges lépéseket a Mészáros-érdekeltségnek juttatott jogtalan előny visszaszerzéséért. Jól fog még jönni az a pénz a Heves megyei munkahelyek védelméhez.

- mondta az MSZP elnöke, majd hozzáfűzte: folytatják a jogi küzdelmet a lehetőség szerinti legkevésbé kitakart iratok kiadása érdekében is.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.08.13

Karácsony Gergely: végre elkezdődhet a nemzet szimbólumának felújítása

Tarlós István fideszes báb főpolgármesterként 9 éven át semmit sem tett azért, hogy felújítsa hazánk egyik jelképét, a Lánchidat. Karácsony Gergely csak 10 hónapja vezeti a fővárost, és máris komoly eredményeket ért el.

  • 2020.08.13

Karácsony Gergely: csak közösen nézhetünk szembe a vírussal

Kérek mindenkit, hogy tartsa a távolságot, és hordjon maszkot a közösségi közlekedés járatain és az üzletekben - írta közösségi oldalán Budapest baloldali főpolgármestere.