Kivéreztetné a köztársaságpárti erők pártjait Orbán Viktor rablóbandája

Kivéreztetné a köztársaságpárti erők pártjait Orbán Viktor rablóbandája

A pártok 2020 második félévében már egyáltalán nem kapnak költségvetési támogatást, egyszerűen nem folyósítja nekik az állam a kijáró támogatást - írja a 444.

Alig 1,2 milliárd forint jut a pártok állami támogatására, de ezt a pénzt most nem kapják meg a ma ellenzékben lévő demokrata erők. Az indoklás szerint azért, mert a pénzt a kormány a járvány miatt kialakult válság kezelésére fordítja.

Ennyit NEM kapnak meg a pártok az államtól, vagyis ennyit vesz el Orbán közvetlenül a demokráciától:

  • Jobbik 254 millió forint
  • MSZP 153 millió forint
  • LMP 109 millió forint
  • DK 103 millió forint
  • Párbeszéd 45 millió forint
  • Momentum 22 millió forint
  • Magyar Kétfarkú Kutyapárt 12 millió forint
Azt már tudjuk, hogy miféle dolgokra költik ezt a pénzt: kapnak belőle Mészáros Lőrinc szállodái és Orbán Viktor kedvelt futballcsapatai, de az is bizonyos, hogy Garancsi István cégei végzik majd el a szükséges építkezéseket.
Közben az Orbán-csomag brutális megszorításai százmilliárdokat vesznek el a magyar emberektől, az önkormányzatokra pedig kivéreztetés vár.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.08.07

Orbán úgy nevelte lányait, hogy a saját lábukon meg tudjanak állni

Migránsok, libernyákok, a kormány nagyszerű sikerei és természetesen nemzeti konzultáció. A szokásos már-már unalmas témák mellett két érdekesebb dolog is kibukott ma Orbán száján.

  • 2020.08.07

A KATA szigorításával a kisvállalkozóknak is jót odasóz Orbán

A szakértő szerint a legkevésbé védekezőképes kisvállalkozók esélyeit rontja a szigorítás, vállalkozások szűnhetnek meg, sokaknak csökkenhet a jövedelme.

  • 2020.08.07

Dull Szabolcs nem tudja, honnan szerezte meg a Fidesz a híváslistáját

Az Index.hu kinyírásával mindenki veszített Magyarországon – mondta a lap kirúgott főszerkesztője a HVG Teraszon.